
Az alvászavarokat, álmatlanságot minden esetben komolyan kell venni, akár tünetet, akár betegséget jelentenek, mert azon túl, hogy megnehezítik a szervezet regenerálódását, hatással vannak a szellemi és fizikai tevékenységeinkre, munkavégzésünkre.
Az alvászavarokat a nappali és az éjszakai tünetekből lehet felismerni. Ezek a tünetek általánosak lehetnek, megjelenésük esetén nem feltétlenül szükséges egyből alvászavarra gondolni. Azonban abban az esetben, ha a tünetek napokon, heteken keresztül fennállnak, érdemes szomnológus szakorvost felkeresni, hiszen nagy eséllyel alvászavarról lehet szó, amit az egészség fenntartása érdekében kezelni szükséges.
Az alvászavarok nappal jelentkező tünetei azért jelentenek igazán problémát, mert jelentősen befolyásolhatják a munkavégzést és a szellemi teljesítőképességet, hatással vannak a mindennapokra, illetve az általános egészségi állapotra is kihatással lehetnek.
Téma szakértője
Dr. Vida Zsuzsanna
neurológus, szomnológus
Jelentkezzen be online
Az Ostrom utcai rendelőknek otthont adó épületen teljes felújítást végzünk, hogy egy kellemes környezetben fogadhassuk a gyógyulni vágyókat. A felújítással kapcsolatos kellemetlenségekért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük!
A felújítás ideje alatt a rendelők zavartalanul működnek!
Köszönettel:
Prima Medica Egészségközpontok